Reggel 8 körül akartam kelni. Hmm, és sikerült! Sőt, már az első óracsörgésre kinyíltak a szemeim, s felültem az ágyban:) Bezzeg, ha suli van, mindig elalszom a reggelt, s kapkodnom kell…
Délelőtt még pótoltam az elmaradásaim: muffinokat sütöttem az egyik sütőben, a másikban pedig egy nagy sertéscombot. Vicces volt, amikor 10 után az első emberek jöttek a konyhába a reggeli kakaójukért/kávéjukért/teájukért, apró-álmos szemekkel, s megpillantottak engem, aki sürgött-forgott, ügyködött, elfoglalva az egész konyhát hétvégi viszonylatban már "hajnalban"!
Közben a Gáborékon keresztül folyamatosan érkeztek az információk az Anyuékról. Már úton vannak. Már a határhoz közel vannak. Most lépték át a határt. S aztán csörgött a telefonom: Ati volt, hogy engedjem be őket a kapun!!!:)))
Apuék hoztak mindent. Tele volt a kocsi. Felhurcolkodtunk, a szobám -igen, az amiben olyan szép rendet tettem előző nap- hirtelen megtelt. Teljesen. Csomagokkal és emberekkel!
Mialatt a kocsi-szoba útvonalat tettük meg, oda-vissza-oda-vissza-oda.., Anyukám sikeresen odaadta a szobatársam egyik barátnőjének azt a kis magyar ajándékcsomagot, amit nem éppen neki, hanem a Wenjia-nak szántunk..:) Igaz, szobatársam gyakran ül a szobában is kabátban, tehát Anyukám akár jogosan is gondolhatta volna, hogy a másik lány az én lakótársam. (Hozzátartozik az igazsághoz, hogy bemutattam őket egymásnak még előtte, már az első percben. De mindegy, aranyos volt.:))
Szülinapi köszöntés követ- kezett, hasonlóan mint otthon. A különbség „csak” annyi volt, hogy Bécsben, a kollégiumi szobámban vettem át a szépen becsomagolt meglepetése- ket a családomtól, akikkel már egy hónapja nem találkoztam.
<-- A család és a lufimánia vagy mágia?
A koccintáskor bekapcsoltuk a webkamerát is, hogy teljes legyen a társaság: Jutkáék is csatlakoztak hozzánk, 300km-rel távolabbról. (Köszönöm a hamuban sült pogácsát!-többek között)
Délután egy kisebb séta-vásárlás után ebédelni mentünk. Juteszembe, bementünk egy közértbe, ahol én szinte naponta vásárolok. Olyan aranyosak voltak a többiek, ahogy nézelődtek, átszámolták forintra az árakat. Nekem már ez megszokott.. lehet, azért, mert én most itt élek??!!
Szóval az ebéd: Igazi Bécsi szeletet akartunk enni, olyat, ami lelóg a tányérról. A kolitól nem messze van egy házias kis étterem. Olyannyira házias, hogy a pincér volt –szerintünk- a szakács, a tulaj, a takarító és a mindenes egyben. Összesen 10 asztal volt, ha nem kevesebb. Vendégek száma 5 volt, azaz csak mi:) Nagyon finit ettünk és rengeteget. Tele voltunk. Vagy dugig. S még így is elcsomagol- tattunk a húsok harmadát, tényleg óriási az óriás bécsi.
Napsütéses időnk volt (én rendeltem, természetesen), így felmentünk Grinzingbe sétálgatni. Most az erdőben is gyalogoltunk: imádom az ősz színeit, az egymillióháromnegyvenöt féle színű lombkoronákat, s az erdei illatot! Viszont azt kevésbé szeretem, hogy korán sötétedik..:(
Elmentünk Anyuék szállására (két Jugendherbergés szobát foglaltam nekik, ajánlom mindenkinek, teljesen elégedettek voltunk a szolgáltatással: http://www.oejhv.or.at/quartier/1200/1200.htm) Kicsit izgultam, minden rendben lesz-e a foglalással. De miután átvettük a kulcsokat és elfoglaltuk a teljesen jó állapotú fürdőszobás szobákat, megnyugodtam. Amíg a „látogatóim” kicsit kipihenték magukat, én elrobogtam a metróval a kolihoz, a vacsoráért. Két nagy zacskót és a hátizsákomat telepakolva (s ezzel a túlzsúfolt hűtőnket kiürítve) tértem vissza a negyedik emeleti szobákhoz. Mondanom sem kell, lift nem volt:)
Terülj-terülj asztalt varázsoltunk pár perc alatt, amit sikerült mind az 5-en körbeülnünk. Nagyon-nagyon jó hangulatban telt az este, a főztöm sem lehetett rossz, mert mindenki sokat csipegetett belőle. Valami isteni bort is nyitottunk, s még szülinapi tortám is volt, a kedvencem: Esterházy torta, egyenesen Budapestről! Öngyújtó nem volt senkinél, a portás nem adott, mondván tilos az épületben használni. Végül sikerült találnom egy megmentőt. Így tudtam gyertyát fújni és kívánni valami szépet!
11 körül mentem haza. Jó volt úgy elbúcsúzni, hogy reggel felkelek, s megint találkozunk, szinte még egy teljes napot együtt leszünk….
...Folyt köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.